a lila kép

kísérletezésem újabb állomása lett az alábbi kép:

no images were found

Esti borozásaim során kíváncsivá tett, hogy milyen színező hatása van a vörösbornak. Ezért tettem egy próbát vele. A “festéknek” a mély-lila – és kedvenc boromat – a Cabernet Savignont választottam.  A kép felvázolása után felvittem egy réteg bort, szándékosan a sötétebb helyekre.

no images were found

Nagyon érdekes, ahogy a mélyvörös, enyhén barnás bor színe a papíron, száradás során átváltozik sötét lilába. A fenti képen is jól látszik, hogy mire képes egy réteg bor. Összehasonlítva a felső képpel látszik, hogy száradás után hogyan változik meg a színe a bornak, az alsó kép még nem száradt meg teljesen. Száradás után még több réteg festéket, vagyis bort vittem fel, így alakítottam ki a sötét tónusokat.  Tapasztalatom szerint – ezen a papíron – három, négy réteg után már nem lesz sötétebb a tónus, vagyis eléri teljes fedőképességét. A rétegek felvitele után, a szükséges tónusok elérése miatt még használtam filctollat.

Az elkészült kép alapján megállapítható, hogy a bor elfogyasztása mellett, használható speciális képek készítésére.

Érdekes lehet, a különböző szőlőfajták, színének elemzése a továbbiakban. Vajon mennyire más a kékfrankos, a merlot és cabernet és a különböző évjáratok papíron. Vajon milyen élénkvörös egy rosé?  Mennyire tartja a megszáradt “festék” a színét ? Változik-e a színárnyalat, ha kicsit nedvesebb a levegő? Ezekre a válaszokra is kíváncsi vagyok. Könnyen elképzelhető, hogy folytatni fogom ezt a kísérletezést.

Mindezek mellett a megmaradt festék, alkalmas a művész jókedvének megalapozására is :) Egészségünkre!

p.s. a festményhez 2oo8-as évjárató Cabernet Savignon-t használtam a soproni borvidékről.

4 thoughts on “a lila kép

  1. Remek ötlet.
    És egyből kitágulnak az értelmezési határok is: nem egyszerűen valami mesterséges festékanyag itatja át a képet, hanem a napfény, az idő, a gyümölcs.
    Kíváncsi vagyok, mennyire lesz tartós.

  2. Pingback: Tweets that mention a lila kép | open ideas -- Topsy.com
  3. Amellett hogy érdekes ötlet borral festeni :), még a kép is jól néz ki! Gratulálok nagyon jól haladsz!

    Lehet ahogy a bor idővel bebarnítja az egész képet, de legalább patinás kis képed lesz.
    Egyre jobb képeket alkotsz!

  4. Pingback: A bor nem csak belsőleg használ… | Pictures Of Maya

Comments are closed.