soproni hegyek

Tegnap érdekes kört sikerült megtennem. Feltekertem a muck-i őrsre, majd a térkép alapján a brennbergi táborhoz szerettem volna lejutnom. Ez nem teljesen úgy sikerült, ahogy szerettem volna.

érzésem szerint elindultam az egyik úton. Majd a piros háromszög túrista úton eljutottam ide:

soproni hegyek

Szemben volt valaha egy út, le a vögybe….. de nem mertem nekivágni, annyira benőtte a gaz.

A piros háromszög túristaúton indultam lefele. Ezek az utak régesrégen nem használtak. Tele van avarral, faágakkal, és csúszík elég jól.

t%FArisa%FAt

Nagyon szép az út lefele, csak kicsit meredek. Az út mellett vízmosás van, ami 20-40 méter mélyen húzodik. Mivel gyalogút, ezért nincs korlát. A csúszós úton nem életbiztosítás bringával menni. Sikerült kétszer is fejreállnom a meredek úton. Hiába fékeztem, a bringa csúszott, majd egy idő után a hátsó kerék megállíthatatlanul emelkedett, majd a fejem fölött beelőzött. Pedig nagyon lassan jöttem lefele…. Így egy-két helyen biztonságból toltam lefele(!) a bringát.

m%E9lys%E9g a t%FArista%FAt mellettm%E9lys%E9g a t%FArista%FAt mellett %282.%29

Szerencsém volt, mert az út pont ott bukkant ki, ahol én is le szerettem érni a hegyről, utánna már az aszfalton könnyebb volt haladni.

p.s. a képek mobillal készültek, ezért életlenek, színtelenek, és nem érződik rajtuk a mélység.

technorati tags:,

Blogged with Flock