észre sem veszem, amikor megszűnik az idő, ez valahogy lassan történik, soha nem figyeltem meg, át kell élni. először csak apróságokra kezdek el figyelni, egy búzakalász, a búzaszemek, egy eltévedt pipacs világító piros színe a sárgába menő zöldben. a távolban tábla sima formája, közelebb haladva ahogy látszik a tábla hullámzása néha gyengéden, néha erősebben, amikor a szél fújja. órákig tudnám nézni minden pillanatban más és más arcát, ahogy lassan körbevesz mint egy polip és visz magával a szél a búzamező, az eltévedt pipacs és a ég kékjét megtörő felhők rendezetlen szépsége. mégis minden a helyén van. igaz?
