Engedte, hogy a belsője irányítsa, nem gondolkozott, nem kapkodott, csak csinálta. Az üldözők nem tudták mi is történik, kapkodtak. Fogalmuk sem volt, hogy ki merre van, a kukoricásban nem lehetett látni, csak a zajokat hallani. Ezalatt talált egy menekülő utat, és kiszabadította magát a csapdából. Kicsit később – már a háta mögött – még hallotta a kiabálást és fegyverdörgést, aztán újra csendes lett minden. Már régen hátrahagyta azt a helyet, csak az emlékek maradnak…